Saáry Eszter

Mentál-egészségügyi szakember
TRE® Provider
Télen kaptam a megkeresést, hogy van-e kedvem tartani a Feldmár Intézet nyári egyetemén TRE® workshopokat. Természetesen örömmel elvállaltam, főleg, hogy Andráshoz régi szálak fűznek. Egyrészt kamaszkoromban sokat jelentettek nekem az ő szabad gondolatai, kérdései, felvetései, majd az első művészeti csoportjaimat, pszichiátriai érintettséggel élőknek, az általa alapított alapítványnál kezdtem 2008-ban.
Már az áprilisi helyszín-bejáráson láttam, hogy Farkaskútvölgy egy csodálatos, elkápráztató helyszín, ahol különleges hetet fogunk együtt tölteni a résztvevőkkel. Ez a kezdeti megérzés nagyban kibontakozott a rendezvény ideje alatt.
Amikor a workshopperek bemutatkoztak a színpadon a résztvevőknek, akkor kicsit bajban voltam. A TRE® alapja egyben nagyon tudományos, egzakt, de közben van egy ösztönös, állati dimenziója is, és ehhez némi idő kell, hogy át tudjon menni a közönségnek. Szeretek spontán improvizálni ilyen helyzetben, de ez azzal jár, hogy sokszor utólag úgy érzem, mintha pár lényegi, fontos dolgot kihagytam volna. Ennek ellenére pár órán belül azt láttam, hogy az összes napra lassan csordultig megteltek a csoportok. Így extra alkalmat is meghirdettem, ami úgyszintén hamar betelt. Azt éreztem, hogy valami olyasmi történhetett itt is, ami velem, mikor a TRE®-ről először hallottam. Teljesen más helyzetben hallottam 2 mondatot a módszerről, és mégis zsigerileg éreztem, hogy ezzel nekem mindenképp dolgom lesz. Nem a fejem mondta, nem a lelkem, nem is az volt fontos, milyen szavak hangoztak el, a testem mondta: “Erre!”.
Nagyobb létszámban tartottam csoportokat, mint ahogyan szoktam. Azt láttam, hogy ilyen térben, ahol fix 150 ember együtt él, eszik, hallgat nagyon izgalmas és őszinte beszélgetéseket, előadásokat napokon át, az idegrendszerek gyönyörűen együtt szabályoznak, mint hogyha már több hete vagy hónapja egy gyakorló/haladó csoportban lennék (ott szoktam ezt tapasztalni). Így 10-13 fős csoportokat tudtam úgy tartani, hogy maximálisan biztonságos volt mindenki számára, és nekem is, a résztvevőknek együtt nagyon nagy élmény volt. Nehéz volt az izzasztó meleget megszokni az egyébként gyönyörű, panorámás kilátású, üvegfalas jóga teremben a domboldalon, de ez sem tudott elvenni az élményből.



